A felnőtteknél ritka állapotnak számító rekeszizom emelkedettsége idővel légszomjat és tachycardiás panaszokat okozhat járás és terhelés közben. A szakértők rámutatnak, hogy a diagnózist többnyire véletlenül állítják fel, és hangsúlyozzák, hogy a rekeszizom megemelkedése olyan betegség, amelyet kezelni kell. A témában tájékoztatást nyújt mellkassebészeti szakorvos ass. Dr. Özkan Demirhan elmondta: „A rekeszizom az egyik legfontosabb légzőizmunk, és ez a név a lapos, széles izomszerkezetnek, amely elválasztja a hasüreget a mellüregtől. A rekeszizom magassága (Evantration) a rekeszizom egészének vagy egy részének tartós megemelése, feltéve, hogy azok a részek, amelyekhez a bordához és a szervi kapcsolatokhoz kapcsolódik, nem károsodnak. Ez egy ritka állapot felnőtteknél. A rekeszizom elevációja primer vagy szerzett phrenicus sérülés után fordulhat elő. Bár ez az anomália általában a bal rekeszizomban látható, a rekeszizom izomrostsűrűségének jelentős csökkenése jellemzi. Másrészt a rekeszizom szélütése esetén az izomsűrűség a normál határok közelében marad, még ha az izomműködés enyhén is legyengül. A rekeszizom bénulása általában a phrenicus ideg (a rekeszizom stimuláló ideg) károsodása miatt következik be. Azonban a rekeszizom elevációja gyakran pusztán degeneratív izombetegségként fordul elő idegi károsodás nélkül. Bár a rekeszizom eleváció és a rekeszizom bénulás okai eltérőek, általában ugyanazt a radiológiai megjelenést és ugyanazokat a klinikai állapotokat okozzák. A rekeszizom magassága gyakoribb a férfi populációban.
Előrehaladott esetekben a betegeknek ülő helyzetben kell aludniuk.
A rekeszizom magassága által okozott tünetekre utalva Demirhan azt mondta: „A légzési nehézség a fő tünet azoknál a betegeknél, akiknél magas a rekeszizom vagy a rekeszizom bénulása. A rekeszizom megemelkedésében vagy bénulásában szenvedő betegeknél a rekeszizom funkciója mozdulatlanság miatt csökken vagy elveszik. Ezért a tüdő és a mellkas falának helytelen adaptációja miatt jelentős légzési változások lépnek fel, vagy a légzés károsodik. Ez azon tényezők közé tartozik, amelyek fokozzák a légszomj érzését. Egyes betegeknél a vér oxigénszintjének csökkenése, úgynevezett hipoxémia figyelhető meg. Ha a hipoxémia korrigálására kialakuló reflex hiperventiláció, vagyis a vér normál gázszintjének fenntartásához szükséges normál levegő be-kiáramlás a normál szint felett jelentkezik, az légúti alkalózist okoz. A normál emberekkel ellentétben egyes betegek súlyos légzési nehézséget tapasztalhatnak, mivel fekvő helyzetben a hasi szervek mellkas felé történő elmozdulása a tüdőtérfogat további csökkenéséhez vezet. Különösen azoknál a betegeknél, akiknél megemelkedett a bal hemidiafragma, olyan tünetek jelentkezhetnek, mint a hasi fájdalom, puffadás, gyomorégés, hányás, böfögés, hányinger, székrekedés és fogyás. Ezeket a panaszokat jellemzően a pozícióváltozások súlyosbítják. Közepes és előrehaladott eventrációjú betegek vizsgálatakor az érintett oldali bordaív alsó részének összeomlása és a has teltsége mutatható ki. A hajlításkor vagy fekvéskor jelentkező súlyos és progresszív nehézlégzés a legfontosabb oka a rekeszizom eleváció diagnosztizálásának. A betegeknek végül függőleges helyzetben kell dolgozniuk, és ülő helyzetben kell aludniuk.
A rekeszizommagasság diagnosztizálási szakaszának követelményeire és kezelési módszereire hivatkozva Assoc. Dr. Özkan Demirhan: „A legtöbb rekeszizom-emelkedésben vagy bénulásban szenvedő felnőtt betegnek nincs panasza. A rekeszizom elevációját általában véletlenül észlelik a mellkasröntgen során. Ha van bármilyen más kóros állapot a tomográfiával, az kizárt. A rekeszizom mozgását ultrahanggal lehet megfigyelni. Fontos bizonyítani, hogy a nehézlégzés vagy ortopnoe a rekeszizom megemelkedéséből vagy bénulásából ered. Ezért alapos anamnézis és fizikális vizsgálatot kell végezni a nehézlégzés és ortopnoe időtartamának és progressziójának értékelése, valamint a nehézlégzés egyéb lehetséges okainak (kóros elhízás, tüdőbetegség, pangásos szívelégtelenség stb.) kizárása érdekében. Más okokat ki kell zárni. Míg a múltban a kezeléseket nyílt módszerekkel alkalmazták, addig a rekeszizom-plikációs technikákat minimálisan invazív, transthoracalis és transabdominalis módszerekkel fejlesztették ki. Miután a membránt normál helyzetbe hozták, a tüdőben lévő nyomás megszűnik, és az erőfeszítés kapacitása megnő. A rekeszizom ingerlést (DPS) kétoldali rekeszizombénulásban szenvedő, quadriplegiás betegeknél alkalmazzák, de ez nem tartozik a tárgyunkba.
Fatma Taniş, két gyermek édesanyja, 34 éves, akinél rekeszmagasságot diagnosztizáltak, mesélt a folyamatáról. Taniş elmondta: „Csontvelő-átültetésre készültem az AML miatt. Azonban a rekeszizom megemelkedését olyan tünetek után állapították meg, mint a hirtelen gyengeség és nehézlégzés. Az orvosaim azt mondták, hogy ilyen módon nem lehet átültetni. Nemrég a tanárom, Özkan Demirhan és csapata bevitt a műtétre, hogy megoldja a rekeszizom magassági panaszomat. A műtét utáni légszomj jelentősen javult. „Az orvosaim azt mondták, hogy készen állok a transzplantációra” – mondta.
Demirhan, aki a páciensen alkalmazott műtéti módszerről adott tájékoztatást, elmondta: „A rekeszizom simítását és a tüdő tehermentesítését végeztük el a „Diaphragm Plication” műtéttel, amelyet kis bemetszéssel, zárt műtéti technikával végeztünk. Fiatal páciensünk, akinek a tüdeje normalizálódott, és a légszomj enyhült, most készen áll a transzplantációra.
