Emlékszem a mosolygó szemére, ami túl kicsi volt egy 75 éveshez. Egy kisfiú fehér, rövid hajával, aminek festését már abbahagyta, egy kisfiú gonoszságával szemlélte az életet... "A becsületemet és a kitüntetésemet a gyerekeimre hagyom, sajnos nem hagyhatok mást" - mondta Esin. Afşar az októberi interjúnkban leginkább a média alulértékeltségére és a társadalom kirívó korrupciójára panaszkodott. …
Hülya Ünlü Blue-eyed (xlhayat.com)
A zene volt gyermekkori szenvedélye. Sok művész használ olyan mondatokat, amelyek úgy kezdődnek, hogy „Amikor kicsi voltam”, de ő nagyon rajongott a zongoráért, amikor még kicsi volt. Álmában mindig koncertezett, és bár felnőtt korában fekete fellépő volt a színpadon, valamiért mindig fehér WC-t hordott a koncerteken, amelyekről gyerekkorában álmodott… Az álmok mindig ugyanúgy végződtek, zongorázott, a koncertje a végéhez közeledett, a közönség szurkolt neki. De ebből az édes álomból mindig bátyja vagy anyja hívó hangja ébresztette fel.
Abban az időben az Ankarai Főiskolán tanult bátyjával, Oktay Sinanoğluval. De mindig a zongorán járt az esze. Édesanyja szerette volna, ha befejezi a főiskolát, majd bekerül a konzervatóriumba, de hogy ne csússzon le a korhatárról, letette a titkos konzervatóriumi vizsgát édesanyjától, és nyert. Édesanyja tisztelte a zongora iránti szenvedélyét, és így kezdte napjait az Ankarai Állami Konzervatóriumban. Mindig nagyon okos tanuló volt, aki minden tanára figyelmét felkeltette. A klasszikus zene iránti szenvedélyével zongoristaként lépett be az állami színházakba. Meghallgatta Muhsin Ertuğrul „Légy a színpadon ahelyett, hogy zongorista lennél a színpad gödrében” szavait, így 12 évig állt az állami színház színpadán. De a hangja olyan gyönyörű volt, hogy nem szűnt meg a ragaszkodás, hogy énekeljen. Első menedzsere Erkan Özerman volt, és az ankarai Bulvar Palasban kezdett énekelni.
Októberben interjút készítettünk Esin Afşar híres művésznővel az etileri házában zajló életről, hogy bekerüljön az "Az élet népe" című könyvbe. Közzétesszük az általa énekelt dalokkal, szerzeményeivel és színdarabjaival halhatatlan Esin Afşarral készített kétórás interjúnk néhány részét:
Azt mondtad, Yoh Yoh, maradtál Yoh Yoh kisasszony. Miért volt ez a dal olyan népszerű??
Ha úgy énekeltem volna, mint bármelyik másik török énekest, nem viccelődött volna. De mivel teátrálisan énekeltem, az egész világon szerették. Ez a dal remekül sikerült Japánban. Oroszországba megyek, "szándéknak, szándéknak" hívnak, Franciaország pedig "Madam no no"... Szóval ez ragad rám.
75 éves vagy, és még mindig nagy lendülettel koncertezel, fellépsz a színpadra. Hol találod ezt az energiát a szemedben? A színpad izgalma tartja ennyire frissen?
Azt kell mondanom, szerelem. Kicsit ilyen hiperaktív oldalam van, nem tudok nyugodtan ülni. Mindig is ilyen voltam.
Ha körülnézünk magunk körül, sok biológiailag öregedő ember behúzódik a sarkaiba. Szerinted miért van ez így?
A legtöbb ember visszavonul. Most azt kell mondanom, hogy ez a személy felépítésétől vagy az élet iránti elkötelezettség mértékétől függ. Muazzez İlmiye Çığ például tréfásan 97 éves, de most már opcionális statiszta. Én is utálok idegen szavakat használni, hadd szúrja a nyelvemet a darázs. Szóval ritka dolog. Még mindig zseniális esze van, és amit a legjobban értékelek a beszéd során, az az, hogy a legkisebb gyújtáskihagyás sincs, nagyon folyékonyan beszél. Legyen ez példa a szégyentelen, fiatalon élő kiszolgálóknak. Ez a te szakmád, tudnod kell rendesen beszélni.
Gondolom rájuk haragszol a legjobban, nem?
Rettenetesen mérges vagyok. Vagyis a török nyelvnek megvan a maga zenéje, ezt a zenét eltorzítják, a saját szeszélyük szerint intonálnak. Miféle dolog ez?
Akkor Mehmet Ali Birandot kritizálod leginkább?
Megjavította. Egyszer katasztrófa volt, hogy ee, ı. Az összes új szerver utánozni kezdte őt, mint a találékonyság. De utána nem tudom volt-e valami figyelmeztetés, nem tudom vett-e dikcióleckéket, aztán jobban lett. Már nem hallom, hogy ee, ıı, de még mindig vannak ilyen rögeszmék. Programot csináltam egy hölggyel, istenem, meg fogok bolondulni, a nő kérdez valamit ééééééééééé, hogy mentem az idegeimre. Az ördög azt mondja, engedd el, annyira mérges vagyok. Túl sokat beszéltem ahhoz, hogy lehetőséget adjak neki, hogy beszéljen és bármit kérdezzen. Nazım programja volt, és kényelmesen befejeztem a programot, mert jól felszereltem Nazımban.
Ha a mai fiatalokat nézzük, ők egy tévésorozatról híresek, de mintha az egész életünket velük töltené a bulvársajtó. Kell-e ehhez a pletykaélet? Sajnos hazánkban így van. Már nem is hívom és nem tájékoztatom a sajtót. A fiatal újságírók nem is ismernek. Más szóval, érdeklődnek azok iránt, akik így vannak a közelben, azt fogom mondani, hogy "Tatara shake", "Kezek a levegőbe, gyerünk, Allah ya Allah". Sajnos ez most megvalósult. De ha faluba megyek, a falusi ismer engem. Mint mondtam, nem vagyok magazin, így a sajtó nem foglalkozik azzal, amit csinálok. Például Pakisztánban adtam koncertet, ki tudja? Veszélyes helyzetben félt jönni a zongoristám, egy másik zongoristával mentem, de ki tudja? Csak egy Köztársaságot írt. Például az USA-ból jöttem, és koncerteztem. Van egy fiatal barát Milliyetben, felhívtam, és azt mondta: "Esin nővér, én elkészítem az interjút, de nem nyomtatják ki." Vannak, akik oda járnak gardróbot készíteni, és kidobják őket, mert koncerteztek. De vannak koncertképeim. Ami azt illeti, az a fiatal újságíró barát, akit szidtak. – Ne hozz nekem ilyen komoly dolgokat – mondta az igazgató. Menj, húzd a modellek lábát, sajnos ez így van.
Ön szerint ezek a hírek erőltetettek?
Amikor azt mondtam, hogy "most már kiszabott", arra gondoltam, tudod, mit mondott egy középiskolás lány néhány évvel ezelőtt élő tévéadásban? "Nem ezt várjuk, ránk kényszerítik." Ezt soha nem felejtettem el. Megnézzük az összes tévésorozatot, anya és lánya ugyanabba a személybe, nagybácsi és nagybácsi ugyanabba a lányba, négyzetméterenként sok holttest esik. Ez úgy hangzik számomra, mint az emberek elaltatásának politikája. Az emberek lebuktatásának politikája. A művészet feladata azonban az, hogy felnevelje az embereket, nem pedig leépítse. De ezt csinálják, az emberek ilyen sorozatokat néznek. De az összes sorozatot így nézik. A Yahu emberek egyet választanak, nem tudod, kettőt néznek. Mindegyiket figyelik? Micsoda rendetlenség. De nem a közvéleményt hibáztatom, hanem azokat, akik ezt meghozták, hanem a médiát hibáztatom, ezért adsz valami jó minőségűt, hogy megkaphassák.
Nem, legalább hetente egyszer adjunk klasszikus nyugati zenét, mindet eltávolították. A TRT 3 klasszikus zenét és jazzt játszott. A TRT 3-on a Serhan Bali szombaton és vasárnap klasszikus koncertprogramot adott. Régen hallgattam, azt is eltávolították. Tehát mindent megtesznek az igazi kultúra teljes elpusztítása érdekében. 2500 évvel ezelőtt Konfucius azt mondta: "Ha el akarsz pusztítani egy országot, először a nyelvedet rontsd el, majd a zenédet." A nyelvünk elfajult, a zenénk elfajult. Isten éltessen, mit mondjak?
Mit hagy a gyerekeire, Ms. Esin, ennyi élmény után?
Díjaimet és kitüntetéseimet a gyermekeimre hagyom. Sajnos nem tudok mást hagyni. Kerim Avşar ugyanezt mondta a lányának. Ő az első feleségem. Ezt mondta: 'Fiam, nincs más hátra, mint a becsületem!
75 teljes évet hagy maga mögött, van az életnek titka, hiszi, hogy megfejtette?
Miért fontos a boldogság kérdése?A boldogság a fogadókkal, jachtokkal, padlóval és pénzzel jár? Nem nekem. Évekkel ezelőtt láttam egy rajzfilmet, amelyet Tan Oral készített. Soha nem tudtam elfelejteni őt. Egy ló megy és eszi a füvet. Az elülső sárga virágú százszorszép kihagyja, és ezután is eszik. Nagyon lenyűgözött, Tan Oralt nem is ismertem, telefonáltam és gratuláltam, aztán összebarátkoztunk. Nagyon örülök, hogy láthatom őket. Megmutattam valaki másnak, például azt mondta: "Nos, láttam, mi történik, Istenem, Istenem".
Fontos, hogy meglássuk a hétköznapok apró örömeit?
Természetesen ez nagyon fontos. A boldogság az emberben van, nincs értelme máshol keresni. ez pénzzel nem lehetséges. Ahogy mondtam, az, hogy örülhetünk az apró dolgoknak, boldogság. Például most akkor vagyok a legjobban boldog, amikor az unokáimmal vagyok.
Mit nevezel a legnagyobb győzelmemnek?
Olyan művészi életem volt, amilyen szinte egyetlen művész sem lesz. Ez valami nagyon kielégítő. Valóban teljes művészi életem volt, de nemet mondasz, elégedett vagy? Súlyos betegségem van most, de ami életben tart és gyógyít, azok a koncertjeim, néhány rendezvényem.
Mi a betegséged?
Elhiszem, hogy nem lesz semmi bajom, már vérbetegségem van. Két hónapja csináltak biopsziát, a csontvelőből azt mondták, hogy egy lépés van hátra a leukémiáig. A kemoterápiát havonta 7 napon keresztül fogják végezni. Hihetetlenül rosszul lettem egy másiktól, teljesen egészséges voltam, negyven napig lázas voltam, rettenetesen nehéz volt. Aztán fellázadtam és azt mondtam az orvosoknak, ne vegyétek a kemoterápiát a szájába, ennek a gyógyszernek a nevét sem akarom hallani. Van egy alternatív gyógyászatban dolgozó személy, aki javasolt néhány gyógynövényt, de én még nem szedtem be.
Nos, ha újra kezdenéd, szeretnél újra művész lenni?
Szeretném újra folytatni ezt az életet ebben a szakmában. Szeretnék újra zenész lenni.
Mik a következő álmaid? Mindenkinek van nyugdíjas álma...
Meg akarok halni a színpadon, a színpadon akarok lenni, amíg meg nem halok.
2
